Telefon: 06-70/226-3024
Cím: 1036 Budapest, Kolosy tér 1/a 2. emelet

A szorongás tünetei

A szorongás tünetei
Ma már szinte mindenki tisztában van azzal, hogy minden mindennel összefügg, hogy nem lehet a testünkben megjelenő fizikai tüneteket különválasztani a lelki szinten lezajló „eseményektől”, a bennünk felgyülemlett problémáktól. Nagyon sok olyan betegség van, amit vagy nem veszünk komolyan, vagy amiről úgy gondoljuk, hogy nem feltétlenül van szó egy kóros állapotról, illetve a „struccpolitikát” alkalmazzuk. Pedig a félelem, a stressz, a szorongás annyira hatalmába kerítheti az embert, hogy teljesen „kivetkőzik” önmagából és még a legegyszerűbb tennivalókat sem képes elvégezni, mindent teherként él meg.

A szorongás tünetei: testi reakciók

A szorongás tünetei nemcsak érzelmi szinten, mint az ingerlékenység, nyugtalanság, állandó félelem mutatkoznak meg, hanem gyakran erős testi reakciók követhetik. Fizikai szinten a szapora légzés, az erős verejtékezés, a bőrpír, a gyakori és intenzív szívdobogás szintén a szorongás tünetei lehetnek. Tanulmányok kimutatták, hogy az emberiség leggyakoribb betegsége a szorongásos zavarok, amelyek mindkét nemet és bármelyik korosztályt érinthetik. Ugyanakkor a felmérések során az is kiderült, hogy a szorongás tünetei gyakrabban jelentkeznek a nőknél, mint a férfiaknál. Amennyiben valaki tapasztalja magán, vagy valamelyik hozzátartozóján a szorongás tüneteit, nagyon fontos, hogy sürgősen kérje szakember segítségét. Ugyanis segítség nélkül nemcsak olyan fizikai betegségek alakulhatnak ki, mint a szív- és érrendszeri panaszok, hanem az állandó szorongásnak olyan következménye lehet, mint a depresszió, vagy súlyosabb esetben az öngyilkosság. Az Egészségkapu Gyógycentrum többféle megoldást is kínál a szorongás leküzdésére. Az Eternale Stresszoldó kezelés és a biorezonenciás stresszoldás hatásos módszert nyújtanak ahhoz, hogy a szorongást gyógyszerek nélkül is le tudja küzdeni. Kattintson ide, ha további információt szeretne Eternale természetes stresszoldó kezelésről vagy hívja a 06 70 226 3024 telefonszámot. Ha kezelés folyik, és nem tudjuk a telefont felvenni, rövidesen visszahívjuk Önt!